Obata Toshishiro

alapító mester

Obata Toshishiro



Stacks Image 38

Az Obata család a Heike klán szamurájainak leszármazottja. Obata Toshishiro Japánban, Gunma tartományban született 1948-ban. Obata Toramori a huszonnégy leghíresebb stratégák egyikének egyenes ági leszármazottjaként, aki a Takeda család tábornoka és hadvezére volt a Sengoku korban. Később Toramori a Shin Shu (Nagano) tartományban a Kaizu Jo (vár) ura lett. 18 éves korában Obata Toshishiro uchi deshi (bentlakó tanuló) lett a Yoshinkan Aikido központjában, Tokióban, az alapító mester Gozo Shioda kiemelt tanítványaként. Hét évig volt instruktor a Yoshinkan-ban, számos egyetemen vezetett edzéseket s a tokiói rohamosztagnál valamint a Japán Önvédelmi Alakulatnál kiképzőként dolgozott. A kardvívással először az aikido edzéseken találkozott, de szerette volna ezt a tudását kibővíteni, így a fiatal Obata elkezdett más stílusokat is tanulni. Többek között Yagyu-ryu kardvívást a 21. generációs Soke (vezető) Yagyu Nobuharu mestertől, de emellett a Shiyukai iskolában zennel is foglalkozott. Uchi deshi-ként nem tudott más stílusokban komolyabban elmerülni, ezért 1973-ban elhagyta a Yoshinkan iskolát. Csatlakozott a Tokio Wakakoma-hoz, egy elit harcművész társulathoz, amelynek tagjai akciójelenetek koreográfusai, színészek és kaszkadőrök, így nélkülözhetetlen szereplői a japán tévé és mozi világának. A Tokio Wakakoma-ban szerzett tapasztalatai és harcművészeti kapcsolatai lehetővé tették, hogy komolyabban foglalkozzék hagyományos kardforgató és egyéb budo (japán harcművészeti) irányzatokkal, egyidejűleg akciókoordinátori és színészi képességeit is fejlesztve. A későbbiekben a Tate dojo-tól (a Wakakomán belüli szervezet) a Bushido Shihan rangot kapta és ezzel irányítója lett a Bajutsu (lovas íjászat), Yoroi (a tradicionális ruhák és vértezetek viselése), Yarijutsu (lándzsa) és a Naginata (japán alabárd) oktatásának.

Stacks Image 79

1980-ban átköltözött az Egyesült Államokba, hogy színészi és akciókoreográfusi karrierjét folytassa. Tíz évig volt Soke (vezető mester) az USA Toyama és Nakamura Ryu Battodo Szövetségnél. Ebben az időben alkotta meg saját stílusát, a Shinkendo-t harcművészeti tudása, tapasztalatai és történelmi kutatásai alapján. Ma a Nemzetközi Shinkendo Szövetség (ISF) egy szervezet, amely a valódi japán kardvívás technikáit és filozófiáját hivatott tanítani. 1996-ban megalapította az Aikibujutsu Tanren Kenkyukait. Ebben egyaránt alkalmazza a bujutsu és a budo technikáit, egészen az Aikibujutsu legrégebbi formájától a modern aikido-ig és taihojutsu-ig (kontroláló és lefegyverző irányzatok, amelyeket a törvényvégrehajtásban és az őrzés-védés területein használnak). Ezek az általa létrehozott szervezetek a hatásos és tradicionális technikák gyakorlását tűzték ki célul, amelyek lehetővé teszik a gyakorlati képességek fejlesztését, elsajátítását és a klasszikus japán harcművészeti stílusok megértését. Obata Toshishiro egész életét a japán budo-nak (tradicionális harcművészeteknek) áldozta, így példa nélküli módon sajátíthatta el az szamurájok ősi technikáit, filozófiáját és történelmének ismereteit. Azért, hogy tapasztalatait és tudását megossza másokkal, gyakran tölti idejét a hombu (központi) dojon (Los Angelesen) kívül, hogy a világ más pontjain lévő iskolákban is taníthasson. A tanulóknak és tanítóknak átadott tudás, az együtt töltött edzések lehetővé tették egy erős szervezet kialakítását. Mára több mint hatvan különálló iskola tanít shinkendo-t és aikibuken-t világszerte. Amikor nem oktatással tölti idejét vagy nem szemináriumokat tart, Obata sensei a filmvilágban tevékenykedik. Forgatókönyveket ír, akció- és kaszkadőri koreográfiákon dolgozik, valamint színészkedik. Néhány film, amiben láthattuk: Fekete eső, Düh és becsület, A felkelő nap, A pusztító, Az árnyék, Leszámolás Kis Tokióban, A préda.

Obata Toshishiro abban a megtiszteltetésben részesült, hogy sok, a saját stílusában elismert neves mestertől tanulhatott. Többek között:

Gozo Shioda mestertől Yoshinkan Aikidot
Yagyu Nobuharu XXI. generációs mestertől Yagyu Ryu Kardvívást
Uchida Tesshisai mestertől Ioriken Battojutsut
Nakamura Taizaburo mestertől Toyama-ryu és Nakamura-ryu Battojutsut
Tanaka Shigeho mestertől Kashima Shin-ryut
Inoue Motokatsu mestertől Ryukyu Kobudot
Nawa Yumio mestertől Masaki Ryu Manrikigusarit illetve Juttejutsut és Ninpot

Címei és eredményei:

Vezető instruktora az USA Toyama Ryu Battodo Szövetségnek és Honbunak.
Vezető instruktora az USA Nakamura Ryu Battodo Szövetségnek és Honbunak.
Vezető instruktora az USA Bugekikai Aikidonak
Az Egyesült Államok Battodo szövetségének Honbu vezetője
SoShihan a Nippon Battodo So Renmeinek az Egyesült Államokban
Új rekordot állított fel tradicionális kabutowarival (kardteszteléskor végrehajtott vágás páncélsisakon
Ioriken Battojutsu vágásversenyének négyszeres bajnoka
A Japán Battodo vágásversenyen kétszeres nemzeti bajnok
Shitoka (kardtesztelő) az egykori Kobayashi Yasuhiro kardkovácsnak
Két évig Japán Toyama Ryu bajnok volt
Bujutsu Shihan (vezető instruktor) a Tate dojoban
Tateshi (film koreográfus) Hayashi Kunishiro mesternél
A W. M. Hawley magánkönyvtár japán részlegének kurátora
Obata úr rendelkezik a Menkyo Kaiden, Keishu Denju, Shihan rangokkal és összesen 75 Dan (fekete öv) fokozattal

Azért, hogy szerzett tapasztalatait és tudását mások számára elérhetővé tegye, az alábbi könyveket írta:

Modern Bushido – A modern idők szamuráj tanításai (2012, saját kiadás)
Tameshigiri – Szamuráj kardvívás és teszt-vágás (2005, saját kiadás)
Shinkendo – Szamuráj kardvívás (1999, saját kiadás)
Heiho Okugisho – A stratégia titka (The Secret of High Strategy, 1994 W. M Hawley: fordította T. Obata
Samurai Aikijutsu (1987, Dragon Books)
Kama (1987, Dragon Books)
Crimson Steel (1987, Dragon Books)
Naked Blade (1985, Dragon Books)

Obata sensei Japánban töltött éveinek filmsikerei, valamint az elmúlt húsz évben az alábbiakban felsorolt filmekben rendezett vagy játszott jeleneteket az Egyesült Államokban:

Az üldözött (1995-ben; szerep: Ryuma)
Kék tigris (1994-ben; szerep: Kunimatsu)
Aka Irezumi (1994-ben; Japán)
Az árnyék (1994-ben; szerep: Mongol)
A vörös nap (1993-ban; szerep: Oyabun)
A pusztító (1993-ban; szerep: CryoCon)
A felkelő nap (1993-ban; szerep: őr a császári seregben)
Düh és becsület (1992-ben; szerep:Chan Lu)
Rejtett indíték (1992-ben; szerep: “Bika Nyaku” Yakuza)
Leszámolás Kis Tokióban (1991-ben; szerep: Sato)
Tini nindzsa teknőcök (1990-ben; szerep: Tatsu)
Tini nindzsa teknőcök II: Ozee titka (1991-ben; szerep: Tatsu)
Fekete eső (1989-ben; szerep: Közvetítő)
A Bushido kardja (1989-ben)